Az írásszakértés története


Az írásszakértés alapja a római jogrendszer, megjelenése Konstantin császár idejére (i. sz. 300) tehető: „Ubi” törvényének egyik fejezetében íráshamisítás leleplezésére irányuló írás-összehasonlítást rendelt el. I. sz. 534-ben Justinianus közzétett Kódexének cikkelyei is feszegettek írásszakértői jellegű kérdéseket, sőt a kódex rendelkezett az írásminták hitelesítéséről is. Ekkor már viszonylag komoly hangsúlyt kapott az a vélemény, miszerint a kézírások között jelentős különbségek vannak. 

Az 1600-as évekig szakirodalom hiányában írásvizsgálatok végzésére, a lefolytatás körülményeire nincsenek hiteles adatok. 
Magyarországon az Árpádházi királyok, majd Zsigmond és Mátyás törvényei alapján rendeltek el írásvizsgálatokat, de a részletekkel kapcsolatosan hiteles források nem maradtak fönn.

Az írni-olvasni tudás terjedésével növekedett az írásvizsgálatok száma is. Az írásszakértés lassú fejlődésnek indult, aminek következtében a különböző irányzatok megjelenése törvényszerű volt. 

  • Kalligrafikusok – a kezdeti, formákon nyugvó korszak

Az írás szűk körben való elterjedése miatt a kezdetekben minden olyan embert, aki hivatásától fogva írással foglalkozott (jegyzők, nyomdászok, bírósági dolgozók) szakértőknek tartottak, még inkább azokat, akik az írást tanították, azaz a kalligrafikusokat. 
Adott esetben ők folytatták le az írásvizsgálatokat, bár mai mércénkkel mérve szinte laikusoknak számítottak.
A XV-XVI. században a kézírások különbözőségeinek alapján a vizsgálódások kétféle irányba kezdtek mutatni: az egyik irány a jellemábrázolást tűzte ki célul (grafológia), a másik maradt az azonosítás szándékánál. A grafológiai írásvizsgálati irányzat tehát eredendően nem igazságügyi, hanem pszichológiai, fiziológiai irányzat, míg az írásazonosítástól a jog megdönthetetlen bizonyítékok feltárását követeli. A grafológia azonban óriási hatással volt az igazságügyi írásvizsgálatok fejlődésére, mert lerakta alapjait a kézírás „mozgásban” való értelmezésének.
A XIX. század elejére a bűnözés átlépte az országhatárokat, és nemzetközi szintre emelkedett, szükségessé téve a kriminalisztikai ismeretek összefogását. Hans Gross bíró volt az, aki a szétforgácsolt bizonyítékokat összeszedte, és 1864-ben rögzítette „A vizsgálóbíró kézikönyve” című művében. Gross egyébként erősen pszichografológiai beállítottságú volt, olyannyira, hogy elsőként próbálkozott az írás mozgásában, fejlődésében való vizsgálatával.

  • Ismérvleíró irányzat – a grafognosztikai módszer

A francia kriminalista, Bertillon létrehozta az első nyilvántartást a bűnözőkről. Rendszere testalkat alapján próbálta azonosítani az elkövetőket, ezért az elmélet nem állhatta meg a helyét, hiszen a testalkat, mint ismeretes, az évek múlásával változik. A kézírás-azonosításról írt munkájával azonban megalapozott egy új, az úgynevezett ismérvleíró módszert.

  • Grafometrikusok – „megismerni annyit jelent, mint megmérni” (Locard) 

A grafometria az eddigi legjelentősebb ágazat, kulcsgondolata az objektivitás, amelyet a képviselők szerint csakis méréssel lehet elérni. Kidolgozója Locard volt, aki mennyiségi mutatókon át kívánt a minőséghez jutni. Elméletét grafometriai analízisnek nevezik.

  • Szocialisták – az egységes alapokon nyugvó dialektikus-materialista ismeretelmélet

Abszolút elzárkózik a kézírás alapján történő karakterábrázolástól, bár a grafológia kísérleti módszereit és eredményeit figyelemmel kíséri. 
A Szovjetunióban 1938-tól folyamatosan jelennek meg kriminalisztikai, írásszakértői jellegű irodalmi alkotások, de a többi szocialista országban is – egészen figyelemre méltó eredményekkel - folynak a tervszerű kutatási munkák. A szakirodalmak szerint csakis igazolt, bebizonyított érvek, tételek alapján dolgoznak.
Hazánkban az igazságügyi írásszakértői vizsgálatokra a német és osztrák grafológiai alapú gyakorlat és elmélet volt a legnagyobb hatással, ami ma is érezhető. A magyar írásszakértés a felszabadulás után élénkült meg, első állomásként 1959-ben dr. Vargha László készítette technikai hamisításokkal foglalkozó tudományos értekezésével. Számos magyar szakember műve járult hozzá a kézírásvizsgálat irodalmi műveléséhez, többek között Molnár, dr. Arató Mátyás, dr. Kertész Imre, Illár Sándor, Kiss Elek, dr. Kiss Lajos és Vass személyében.
Nyelvi és sztenderdbeli korlátok miatt a szocialista irodalom sem oldhatott meg minden részletkérdést Magyarországon, mert gyakran az orosz kutatási eredmények nem voltak alkalmazhatók a magyar gyakorlatban.
A magyar írásszakértés alapjai saját kísérleteinek, felméréseinek, sok éves gyakorlatának és külföldi, elsősorban oroszországi tanulmányútjain szerzett tapasztalatainak általánosításán nyugszik.

 

 

 

Site Map | Printable View | © 2008 - 2018 Erdélyi Katalin írásszakértő honlapja | Powered by mojoPortal | HTML 5 | CSS | Design by mitchinson